Eligazítás, újabb óceánnézés és tanulás

Közzétéve 2014-11-07 | Szerző: Leea

Ismét két napi összefoglalás következik, mert mire csütörtökön megírtam volna az aznapi adagot, kidőltem. Mivel csütörtökön hétfői órarend volt, így végigszenvedtem Fukuoka-sensei óráját, ami alapvetően érdekes (is lehetett volna), csak rosszul lőtte be a tanár a nyelvi szintünket, így viszont kissé unalmas. Amikor elmond a magnó egy 2 perces mondatot, és meg kell ismételni, az szerintem elég felesleges időhúzás. Oké, az első tagmondatot tán még mindenki mondja, de utána csak káosz van. Lehet, azok csinálták jól, akik nem jöttek be? Bár annyit nem lehet lógni, hogy ezt sokszor el lehessen játszani. Viszont volt egy érdekes dolog is az órában: elérkeztünk az első prezentációhoz, és az előadás érdekes volt. Igaz, hogy marhahúsról volt szó, de kiderült, hogy a szomszéd településen tenyésztett fekete színű tehenek elhíresültek az országban. Ráadásul az EU szabványos állattartás emellett kutya (vagy tehén) füle: az állatok rendszeresen kapnak masszást, és hogy legyen étvágyuk, sört is kapnak. 😀

Óra után visszamentem a koliba ebédelni, plusz megkérdeztem Ianát, akar-e boltba menni, mert akkor megvárom, mivel neki még van utánam egy órája. Akart, így megbeszéltük, hogy a tantermes épületnél találkozunk, mikor vége az órájának. Természetesen megint elszórakoznom az időt, így egy kicsit később estem oda. Utána jött egy kis posta, majd irány a Cosmos és a mellette lévő drogéria. Az első 10 perben rájöttem, hogy mi a különbség egy köztem, és egy 20 éves között… Ugyanis Iana annyira tekerte a biciklit, hogy sokszor a belem lógott ki, mire utolértem. Legközelebb meggondolom, kivel megyek vásárolni. 😀 (Vagy elmegyek edzeni…)

A Cosmosban csak virslit és ketchupot kerestem, utóbbit jó sokáig, mert hatékonyan eldugták a többi szósz-szerűség közé. Jól megnéztem, nem csípős-e, de Iana erősködött, hogy tuti nem az. Hát, lehet, hogy nem annak szánták, de alapjáraton erősebb íze van, mint az otthoninak. (Vagy abból hiányzik a paradicsom? 😀 ) A mellette lévő drogériában elidőztünk egy kicsit, ami annak is köszönhető, hogy kevés dolgot találtunk meg elsőre. Azért az vicces volt, hogy az ajtón nagy betűkkel a „Sundrog” felirat állt. Hát, kicsit asszociáltam, és lehet, van akinek az….

Iana arclemosót akart, azt még meg is találtuk, de amikor a tizediket nyomta a kezembe, hogy „És ez mit tud?” vagy „Mi a különbség a kettő között?”, akkor már kezdtem magam úgy érezni, mint egy fordítógép… De végül sikerült választania. Ezek után ugyanezt lejátszottuk a folyékony szappanokkal, csak az illatokkal. Majd nekiindultunk megkeresni a dezodorokat, de erősen elbizonytalanodtunk, mert csak férfi verziót találtunk, de abból egy sornyit. Női sehol. Tuti, hogy lennie kell valahol, mert annak nincs értelme, hogy a női részleget kihagyják… Végül megkérdeztük, és megmutatták: nem csoda, hogy nem találtuk, mivel az egyik sarokban volt eldugva egy nagyon kicsi helyen. Mivel nem volt túl nagy választék, így könnyű volt megtalálni a megfelelőt. Innen már visszafelé vettük az irányt, (nekem) ismét iszonyatos sebességgel. Edzés letudva.

Miután visszaértem, leteszteltem a ketchupot a virslivel, majd indulnom is kellett a konferenciás eligazításra. Mivel jópáran jöttek a koliból, együtt mentünk. Ez azért is volt előnyös, mert pontosan nem tudtam, hova kell menni, csak a leírások alapján volt némi ötletem, merre lehet a keresett épület. Így viszont nem volt gond. Először 10 percben az egyik főszervező elmondta, hogy ez a konferencia gyakorlatilag a környezetvédelemről, és a környezettudatosságról szól. Ezért lesznek különböző programok, amivel megismerhetjük a „környezetünket”. Az igazi UNESCO-s konferencia szerdán lesz, és bár lehetett rá jelentkezni, épp az órám végén indulnak, így azt kihagytam. 1-2 héttel a félidei vizsgák előtt nem biztos, hogy jó ötlet lógni. Úgyhogy maradnak az itteni programok, amiből a péntek a legjobb szerintem, de azt mindjárt ki is kell hagynom a beszélős óra miatt. (Így visszatekintve inkább mennem kellett volna.) Ugyanis péntekre hajókirándulás volt betervezve, de most már mindegy.

Kaptunk programfüzetet, nyakba akaszthatós névkártyát, meg csoportbeosztást, mert a sok jelentkező miatt a legtöbb dolgot csoportokra bontva csináljuk/nézzük meg. Naná, hogy senki ismerős nincs a csoportomban. Ezen kívül még kaptunk egy csomó prospektust is azokról a helyekről, amiket meglátogatunk. A szombatról is megtudtam pár dolgot, pl. hogy menjünk kényelmes és koszolható ruhában (van olyan?), mert délelőtt szemetet fogunk szedni az óceánparton. Délután pedig múzeumlátogatás lesz, szóval kéne valami váltóruha. Ezen még gondolkozok, hogy mi legyen (meleg is, koszolható is). Bár állítólag eszközt a szemétszedéshez (ami itt felszedésre alkalmas botot, gumikesztyűt és nejlonzsákot takar) adnak ott. Elmondtak egy csomó mindent, hogy mit nem szabad csinálni, ez főként a hajózóknak szólt, de azért benne voltak a „múzeumban nem fényképezünk” kategóriás mondatok is.

Laza egy órás fejtágítás után visszatérhettünk, de némileg már lefárasztott ez a késői eligazítás. Kicsit még kanjiztam, mert így a hétvégém kiesik, és akkor szoktam a házit is megcsinálni, majd kidőltem, mert ha péntek, akkor rémálom óra, a beszéddel. Azért a dobozos teán még felfedeztem egy jó kis rajzot a “fa életéről”, azaz éljen az újrahasznosítás!

A fák élete, azaz mi lesz a fából? (Nem vaskarika :) )

A fák élete, azaz mi lesz a fából? (Nem vaskarika 🙂 )

Pénteken, az órára induláskor hamar érzékeltem, hogy ma erősebb a szél (tegnap egyáltalán nem volt). Egyrészt, mert már a koliban lehetett hallani a fütyülését a folyosón, másrészt meg azért, mert hűvösebbnek tűnt az idő egy kicsit, mint tegnap, de még így is nagyon szép volt. A tantermes épület felé kerekezve rájöttem, hogy itt a szélerősséget nem km/h-ban mérik, hanem az eldőlt biciklik mennyiségével. 😀

Ami azt illeti, tényleg rémálom lett az óra, bár az elején jó volt, mert megbeszéltük az előző órai feladat jó megoldását, majd visszakaptuk a saját irományainkat – az enyémet jó pirosan, és kiderült, hogy a tanár nem jött rá, hogy mi a különbség a katakanás „tsu”-m és „shi”-m között. Mondjuk úgy, hogy ajánlott egy módszert, amivel úgy le tudom írni, hogy könnyebb legyen őket megkülönböztetni. Majd jött a halálos kijelentés: „Akkor most írjatok egy rövid beszédet, aminek a témája az, hogy valamit ajánljatok másoknak! Van rá 10 percetek!”. 10 perc?? Ennyi idő azt sem tudom eldönteni, miről írjak, nemhogy egy kész beszéddel álljak elő! Szerencsére nem csak nekem volt ötlethiányom és nagyobb időigényem, így a csoport az óra végéig írta a beszédet – és így is csak a felével (se) végeztem. Mivel kb. csak a fél csoport volt ott – a többiek vagy lógtak, vagy hajókáztak –, Oono-sensei közölte, hogy jövő órán mindenki sorra kerül a beszédével, és akkor már kívülről mondjuk… Hurrá!… Még valami jó hír? (Ekkor gondoltam arra, mennyivel jobb lett volna, ha megyek hajókázni, mert akkor még a beszédet sem kéne megtartanom jövő héten. De ez már csak a késő bánat tipikus esete volt.)

Ezek után visszamentem a koliba, és összeszedtem magam az „élményteli” órai események után. (Azaz meg kellett néznem egy animét. Úgyis az anime-nézést akarom ajánlani a beszédben, azzal az indokkal, hogy külföldiek számára tökéletes, ha meg akarják ismerni a japán szokásokat és kultúrát. Ezt a saját bőrömön tapasztaltam.) Miután feltöltődtem, elindultam a boltok felé, ugyanis mérlegeltem a helyzetet, és rájöttem, és több szempontból is szükségem lenne egy mérlegre. Így ha találok olcsót, akkor megveszem. Előtte viszont a postára kellett mennem pénzt felvenni, mert pár előre nem látható kiadás miatt erősen megfogyatkozott a készpénzkészletem. És mivel a Japán Postabanknál vagyok, így gondoltam, ha ottani automatából veszek ki, nem von le annyit a kivételért, mint a Mini Stop-os ATM (mellesleg igazam is lett).

Hogy ne legyen annyira egyhangú az út, úgy döntöttem, hogy megpróbálkozok a tengerpartra kijutni, mivel már egy csomóan mondták, hogy jártak arra. Amikor kikanyarodtam a töltésre vezető útra, láttam, hogy vannak a kőfalszerűségnél napozó emberek (nagyon jó idő volt ma), így nekiindultam. Ott volt az örző-védő emberke is, de úgy látszik, hogy ilyenkor odaengedi az embereket a töltéshez, csak gondolom viharban nem. Ha ezt előbb tudom! Egyébként vicces volt, mert nekiindultam biciklivel, mutatta, hogy mehetek, de nem volt elég a lendület, fél úton megálltam. Mondta az őr, hogy menjek nyugodtan. Mondtam, hogy oké, értettem, csak kicsit meredek volt az út… 😀 (Lehet, a tegnapi „edzés” túl sok volt?)

Csináltam néhány képet most az óceánról a koli mögül, és a töltésen szépen elbicikliztem a hídig, amin át kell menni a boltokhoz. Végre hallottam a tipikus óceán hangot, ahogy a hullámok verdesik a partot. Mellesleg a Shitomo folyó ezen oldala sokkal szebbnek tűnt, viszont a madarak szívattak rendesen. Volt kétféle madár, amit le akartam fényképezni: az egyik fekete, kisebb termetű, a másik szürkés és hosszú lábú (neten megnéztem, előbbi olyan kárókatona szerű volt, utóbbi viszont tuti, hogy szürke gém). Ahányszor megálltam mellettük a kőfalon biciklivel, és vettem volna elő a fényképezőgépen, annyiszor elrepültek. Ez kb. madaranként 3-4 próbálkozás volt. Ha lenne zoomom, akkor a másik oldalról is le tudtam volna őket fényképezni, akkor tuti nem repülnek el.

A természeti kitérő után már egyenesen az ED-ON-ba mentem, hogy szerezzek mérleget. Sikerült is találni egy olcsóbbat, még egy darab volt belőle (pont mint a vasalónál). Ha már erre jártam, szemügyre vettem a játékrészlegen a műanyag modelleket (de hülyén hangzik magyarul), mert tesóm jelezte, hogy szeretne ilyet, de mivel lövésem sincs, mi kell hozzá, így körbenéztem (mármint az összeszereléshez milyen eszközök). Gondoltam megkérdezem, és „költségvetek”, hogy ez mennyibe fog kerülni mindenestől. Vettem egy nagy levegőt, és megkérdeztem az eladót. Ő szorgosan elmesélte, hogy vágószeszköz és smirgliszerűség bőven elég első körön, de mindezt olyan 10 percben, mert részletesen elmesélte, mi mire való. Némi számolás után megállapítottam, hogy ezt a projektet most jegelem (khöm… majd talán karácsonyra… 🙂 ), de az eladónő még felhívta a figyelmem, hogy érdemes akkor pontgyűjtős kártyát igényelnem, mert pontokat (itt is) le lehet vásárolni. (Plusz az üzletben egyéb elektronikai cikkek is vannak.)

Mivel veszteni nem vesztek vele semmit, mondtam oké, akkor igényelnék egy ilyen kártyát. Elém nyomta az igénylőlapot, és közölte, hogy angol betűkkel is jó, ha kitöltöm. Akkor nem kapcsoltam, miért mondja. Leírtam a nevem, és fölötte ott volt a hely a katakanáknak. Kérdeztem, hogy írjam le katakanával is a nevem? Erre a nő meglepődve mondta, hogy persze, ha tudom, írjam le azt is. Amikor a címemet kezdtem írni kanjikkal, akkor már erősen elkerekedett a szeme (jó, mondjuk annyit csaltam, hogy egy kis noteszben le van írva a címem, és arról másoltam). Mondta, hogy milyen fura, hogy külföldi létemre tudok kanjikat írni és egész mondatokban beszélni, mert általában akikkel találkozik, azok csak rámutatnak arra, amit akarnak. Meg is dicsért, hogy milyen jó a japánom, pedig csak nemrég érkeztem (erről is beszéltünk közben). Azért a címem leírása eltartott jó pár percig, mert a kanji-írási sebességem nem túl nagy. Mindenesetre jólesett, hogy megdicsértek – pláne a délelőtti óra után jól jött a sikerélmény.

Innen már csak a koliba mentem, és ismét házit írtam, mert sok időm nem lesz a konferencia miatt a normál dolgokra. Viszont legalább kaját kapunk (ebédet és vacsit), így azt nem kell vennem. Kíváncsi vagyok, milyen lesz.

Hogy legyen némi kihívás a napban, este megpróbáltam átutalni a NAV-nak az egészségügyi járulékot. Most aggódhatok, hogy jól írtam-e a dolgokat, mert (otthoni idő szerint) fél 4 után küldtem az utalást, ami azt jelenti, hogy csak hétfőn fog átutalódni az összeg (gondolok itt arra, hogy a számla neve nem igazán fért ki a netbankos beviteli mezőben… semmilyen rövidítős verzióban -.-” ). Késő este még Iana bekopogott, hogy mikor induljunk reggel, majd tartottunk egy közös panaszkodást, hogy 8-ra oda kell érni (mióta megérkeztem, sosem kellett 8-ra menni sehova, legkorábban fél 9-kor keltem – kivéve, ha a mosógépre pályáztam). Plusz hozott nekem egy pendrive-ot, amin rajta van pár nagyobb kép és néhány videó az Egyetemi Fesztiválról. (Erről jut eszembe, hogy a szerdai órán pont előkerült a pen-drive, és meglepődtem, hogy a japánok egyáltalán nem ismerik ezt a szót. Ők USB memóriának hívják.)

Így a végére a Ianától kapott 4 fesztiválos kép:

Leea névjegye

Munkaidőben a középiskolás diákokat próbálom informatikából további ismeretek megszerzésére ösztönözni, míg a fennmaradó időben a Japán kultúra felé fordulva animéket nézek, mangát olvasok, esetleg (japán dalokból) karaoket szerkesztek.
Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Hozzászólás